
A kormány mai üzemanyag-támogatási rendeletének köszönhetően, a tavaszi vetés idején minden mezőgazdasági termeléssel foglalkozó gazdaságnak 80 ezer tonna dízel üzemanyagot bocsátanak rendelkezésére, jelentette ki Dušan Petrović tárcavezető. A rendelkezés értelmében a mezőgazdasági termelők mintegy 60 ezer tonna dízelt és 20 ezer tonna eurodízelt vásárolhatnak a piaci árnál 60 dinárral olcsóbban, mondta el Petrović miniszter sajtóértekezleten a kormányülést követően. Zorica Mijušković jelentése.
Az üzemanyag-támogatásra 4,8 milliárd dinárt különítettek el a költségvetésben, ami 80 millió liter támogatott eladására elegendő. Az őszi vetés idejére pedig ötmilliárd dinárt irányoztak elő 90 millió liter üzemanyag támogatott eladására, mondta el a miniszter. A dízel, illetve az eurodízel támogatott vásárlására bejegyzett mezőgazdasági termelők jogosultak, abban a mennyiségben, ahogyan az hektáronként, a termelt növénytől függően meghatározásra kerül, hangsúlyozta Petrović miniszter. Szavai szerint a rendelet előirányozza, hogy a gabona- és iparnövény-termelők legfeljebb hektáronkénti 40 liter támogatott üzemanyagra jogosulnak, a takarmánytermelők 30, a fűszer- és gyógynövénytermelők 50, a zöldségtermelők pedig 75 liter kedvezményes áru üzemanyagra számíthatnak. A gyümölcs-, szőlő- és málnatermesztők, valamint a palánta- és virágtermelők maximum 100 literre számíthatnak hektáronként. A természetes személyek a fenti rendelet alapján csak egyszer nyújthatnak be kérelmet, továbbá, a támogatás nem terjed ki a legelőkre, halastavakra, lápokra és más terméketlen területekre.
Petrović miniszter elmondta továbbá, hogy a mezőgazdasági termelők utalványokat kapnak, amelyeknek átvételére március 13-áig nyújthatnak be kérelmet a pénzügyminisztérium kihelyezett képviseleteiben vagy pedig az 1300 mezőgazdasági tanácsadónál, az utalványok április 9-éig lesznek érvényesek. A gazdaságok kérhetik a támogatást, attól függően, hogy befizették-e a nyugdíjjárulékot vagy sem.
A miniszter kiemelte, hogy ez az intézkedés jelentős segítséget jelent a termelőknek a rohamosan növekvő üzemanyagárak miatt kialakult helyzetben. A napokban a kőolaj hordónkénti ára a börzéken elérte a 126 dollárt.
A szerb kormány ma szintén rendeletet fogadott el mezőgazdasági termelés támogatott hitelekkel való ösztönzéséről, mégpedig oly módon, hogy 2012-ben finanszírozza a kamat egy részét. E szerint a fix kamatláb évi 6 százalékos lesz. Az agrárbüdzséből e célra összesen 400 millió dinárt különítettek el, a kölcsön-támogatásra pedig a bejegyzett mezőgazdasági tevékenységet folytató természetes személyek, a vállalkozók és jogi személyek jogosultak.
Mai ülésén a kormány több törvényjavaslatot is elfogadott. Ezek között van a Szerbia és Ausztria közötti társadalombiztosítási egyezmény megerősítésére vonatkozó törvényjavaslat, a Szerbia és Macedónia közötti rendőrségi együttműködésre vonatkozó megállapodás megerősítéséről szóló törvényjavaslat is. Belgrád és Skopje rendőrségi együttműködési konvenciót írt alá, és ez a megállapodás hozzá fog járulni, hogy a szervezett bűnözés elleni küzdelem terén a két ország sikeres együttműködést alakítson ki. Szerbia továbbá szervezett bűnözés elleni regionális együttműködési rendszer kialakítását kezdeményezte.
