
Szerbia a kölcsönszint zuhanását érte meg, mert az idén rekordnagyságú hiány keletkezett a büdzsében, s rendkívül megnövekedett a közadósság – jelentette ki Mladjan Dinkić gazdasági és pénzügyminiszter, s hozzátette hogy ez a csökkenés teljesen várt és indokolt. Azonban, a régi beruházók nem állnak el egykönnyen Szerbiától – mondta Dinkic A ’Bosch’ és Tigar Tyres’ társaság képviselőivel folytatott megbeszélése után. Tamara Prodanovic jelentése.
A fiskális helyzet javítására irányuló intézkedések szeptemberben készülnek el – jelentette be Mladjan Dinkić. Elmondta, hogy a korábbi kormányt nagy felelősség terheli a rekordmennyiségű büzsében keletkezett hiány miatt, valamint a közadósság magasságáért, s hozzátette, hogy ő maga, minden jövőbeni lépésért, vállalja a felelőséget, melyet a helyzet javítása érdekében tesz. Kiemelve, hogy Szerbia nem kerülhette el kölcsön rejtingjének esését, Dinkic rámutatott arra, hogy ez az EU piaca válságának eredménye, ahol nálunk sokkal fejlettebb országok is a rejting zuhanását érték meg. A ’Bosch’ és Tigar Tyres’ társaság, amely már évek óta jelen van Szerbiában, ma közzétette új beruházási tervét, mely realizálásához a szerb kormány nyújt támogatást. Az ismert ’Bosch’ német társaság a vajdasági Pecinci városban lévő gyárának bővítését látta elő, új gépkocsi ablaktörlő üzemrészleg beindításával, melynek értéke 71 millió euró lesz, s melyben 620 ember jut munkához – mondta Dinkic. Kiemelte, hogy ez a társaság már évek óta jelen van Szerbiában, pozitív tapasztalatot szerzett, s ez hatott mostani döntésére, hogy bővíti beruházását. Ezzel a ’Bosch’ az öt legnagyobb német befektető sorába kerül Szerbiában. A Pecinciben épülő üzemrészleg alapot képez számára a termelés kibővítéséhez Közép és Kelet-Európában. Az első szakaszban 22.000 négyzetméteres termelési részleg kiépítését tervezi, melyben 2013-ban kezdődik el a munka. A következő négy évben a hátramaradt kapacitások is elkészülnének, összesen 40.000 négyzetméteren.
Még egy külföldi beruházó tervezi termelésének bővítését - emelte ki Mladjan Dinkić miniszter. A francia ’Miselin’ gépjárműgumikat gyártó társaság, amely 2005-ben megvette a piroti ’Tigar Tyres’ gyárat, azt tervezi, hogy az elkövetkező öt évben, 170 millió eurót fektet kapacitásának kibővítésébe, s a mostani 8 millió gumi évi termelését, 12 millió gumira növeli. Ez a beruházás elősegíti azt, hogy Szerbiában további 700 új munkahely nyílljon abban a gyárban, ahol ma 1.900 ember dolgozik.
