Egy lépéssel a kormányalakítástól

Sub, 06/30/2012 - 17:46 -- MRS
v

Úgy tűnik, hogy alig egy évtized elteltével ismét a Szerb Szocialista Párt (SPS) fog a kormány élére kerülni, mivel ennek a pártnak a vezérét, Ivica Dačićot bízták meg a kormányalakítással. Az új parlamenti többségben nincs jelen az SPS eddigi legjelentősebb partnere, a Demokrata Párt (DS), és ezzel gyakorlatilag felbomlott az, az elvi megállapodás, amelyet ez a két párt kötött az elnökválasztás két fordulója között, amikor a jelenlegi politikai kombináció még lehetetlennek tűnt. Đuro Malobabić írása.

Tomislav Nikolić, Szerbia elnöke, csütörtökön, június 28-án, a jelentős szerb vallási és történelmi ünnepnek számító Szent Vitus napján, Ivica Dačićot, a Szerb Szocialista Párt vezérét, bízta meg az új kormány megalakításával, amelyben a parlamenti többséget a Szerb Haladó Párt és a Szerbiai Szocialista Párt, a Szerbiai Egyesült Nyugdíjasok Pártja (PUPS) és az Egységes Szerbia (JS) alkotta koalíció, valamint a Szerbia Egyesült Régiói (URS) fogja alkotni. A kormányalakítási megbízatást követően Ivica Dačić első nyilatkozatában azt mondta, hogy a Demokrata Párttal való hatalmi koalíciótól való elállásának egyetlen oka az, az elhatározás, hogy magára vállalja a kormány vezetésének nagy felelősségét abban a nehéz helyzetben, amelyben Szerbia jelenleg van. Ez a lépés sokak számára meglepő volt, a szerb politikai szintéren azonban nem új dolog, tekintettel arra, hogy az SPS és a DS között négy évvel ezelőtt kötött partnerségre is gyakorlatilag ugyanilyen módon került sor és akkor is meglepetésnek számított.

Egyelőre nincs precíz megállapodás a kormány összetételéről. Egyes vélemények szerint nehéz tárgyalások következnek az eljövendő kormánykoalíción belül, mindenekelőtt a kormányprogramról és annak prioritásairól, szem előtt tartva, hogy a kormánynak egész sor problémával kell szembenéznie, mindenekelőtt azonban a gazdasági és szociális jellegűekkel, ám Koszovó jogállása és az uniós integráció kérdéseivel is. A kormányra nehéz munka vár tekintettel arra, hogy Szerbia – a közgazdászok tolmácsolása szerint – veszélyesen közeledik az adósságválsághoz, a Világbank újabb figyelmeztetése szerint pedig, ha a kormány nem tesz határozott intézkedéseket, akkor kérdésessé válik, hogy az ország októbertől folytatni tudja-e adósságának törlesztését. Vagy a közvetlen külföldi beruházásokból érkező pénzbeáramlásra, kölcsönfelvételre és privatizációra lesz szükség, vagy pedig a fogyasztás erőteljes megnyirbálására, mint pl. a bérek és nyugdíjak befagyasztása, valamint az adók növelésére. Külföldről jelenleg igen nehéz támogatást kapni, különösen, ha a hatalom nem hajlandó a takarékossági intézkedések bevezetésére. A kormány számára nem lesz könnyű a népszerűtlen intézkedések meghozatala, hiszen a nyugdíjasok pártja szavazóbázisának, vagyis a nyugdíjasoknak a jogai érvényesítése mellett kardoskodik. A haladók választási kampánya szintén telis tele volt a jobb gazdasági helyzetre és a befektetésekhez kedvezőbb feltételekre vonatkozó ígéretekkel. Az új koalíciós partnereknek várhatóan legnehezebb lesz megállapodniuk a gazdasági kérdések, legkönnyebb pedig az európai integráció folytatása körül.

Még nem világos, hogy hogyan fog a köztársasági szintű koalíció tükröződni a hatalmi többség kialakításában a Vajdaság Autonóm Tartomány Képviselőházában, ám helyi szinten is, elsősorban Belgrádban, ahol a Demokrata Párt köré tömörülő koalíció és a szocialisták már kialakították a hatalmi többséget.

A tárgyalásokban való előrelépést, vagyis a kormányalakító személyének meghatározását, üdvözölte az Európai Unió és az Egyesült Államok, valamint a nemzetközi közösség jó része is, igen kedvező jelzésként értékelve, hogy a kormányalakításról tárgyaló minden párt világosan kifejezte Európa-barát irányvonalát.