
Az elmult egy évben további haladásra került sor a térség országainak együttműködésében valamint a stabilitás erősítésében – hangzott el a Délkelet-Európa-i Országok Együttműködési Folyamata állam és kormányfőinek belgrádi értekezletén. Az értekezleten nem fogadtak el közös Deklarációt, Albánia küldöttségének ellenvetése miatt. Suzana Mitic jelentése.
A csúcsértekezleten kiemelték a tagországok elszántságát, hogy elmélyítik az együttműködést. A résztvevők elégedettségüket fejezték ki Nyugat-Balkán országainak előrehaladásával az európai integrációs folyamatokban, s elvárják, hogy ez a folyamat méginkább felgyorsuljon. A térség valamennyi országa a demokrácia, a joguralom és az emberi jogok tiszteletbentartásának közös értékeit ossza. ’Aláhúztuk, hogy ezt az irányt követjük a jövőben is’ – mondta Tomislav Nikolic szerb elnök a csúcsértekezlet végén megtartott sajtótájékoztatón.
’A Délkelet-Európa-i Együttműködési Folyamat jelentős fórum lett a térség legfontosabb kérdéseinek megvitatására és rendezésére. Prioritásunk a teljes felelőségvállalás lesz, s arra törekszünk majd, hogy még erősebb együttműködést valósítsunk meg, különösen az energetika, szabadkereskedelem, szállítás és kommunikáció terén, valamint hogy eredményes harcot vívjuk a szervezett bűnözés ellen’ – emelte ki Nikolic.
Újságírók kérdésére válaszolva Nikolic megismételte együttműködési készségét, s azt, hogy tárgyalni akar Horvátország elnökével, valamint Bosznia és Hercegovina Elnökségének az elnöklőjével. Sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a csúcsértekezleten nem fogadtak le közös Deklarációt, mert valamennyi ország képviselője, Albániáét kivéve, egyetértett a javasolt szöveggel. Albánia küldöttsége megpróbált új fejeztet nyitni a szervezetben, azt kérve, hogy az összejövetelen képviseltesse magát a prishtinai adminisztráció is, oly módon, ahogyan abban eddig nem állapodtak meg, s amely Szerbia számára elfogadhatatlan – pontosított Nikolic.
Filip Vujanovic Crna Gora elnöke egyetértett azzal a közös értékeléssel, hogy a csúcsértekezlet eredményes volt.
’Mi egymásra vagyunk utalva, a kommunikációnk értéke és eredménye a szélesebb integráció üzenete, tevékenységünk a régión belül pedig garancia arra, hogy valamennyi ország megvalósítja azokat az értékeket, melyeket kíván’ – hangsúlyozta Vujanovic.
Djordje Ivanov Macedónia elnöke - mely ország ma átvette Szerbiától az elnökösködést ebben a szervezetben – rámutatott arra, hogy a prioritás egyikét a közlejövőben az éghajlati változások kell hogy képezzék, valamint a kölcsönös segélynyújtás elemi csapások esetén. Az a legfontosabb, hogy nyíltan beszélgessünk minden problémáról, s hogy közösen találjunk megoldásokat a térség legégetőbb kérdéseire – mondta Ivanov.
A csúcsértekezleten megerősítették Goran Svilanovic kinevezését a Térségi Együttműködési Tanács főtitkárává.
