Folyamatban a választási kampány költségeinek elemzése

Pet, 07/20/2012 - 19:35 -- MRS
d

A korrupcióellenes ügynökség megkezdte a politikai pártok választási költségekről benyújtott jelentéseinek elemzését, és majd csak az ellenőrzést követően derül ki, hogy sor került-e bármiféle kihágásra, jelentette ki Zorana Marković, az intézmény igazgatója. Biljana Blanuša írása.

A választásokon részt vevő pártoknak július 17-éig kellett benyújtaniuk a kampány költségeiről szóló jelentésüket a korrupció elleni küzdelem kérdésére illetékes ügynökségnél. Az eddigi elemzés tárgyát az a hét parlamenti párt képezte, amely különböző szinteken a hatalmat fogja alkotni, mondta el Marković asszony. Tehát a Demokrata Párt, a Szerb Haladó Párt, a Szerbiai Demokrata Párt, a Liberális Demokrata Párt köré tömörülő koalíció, a Szerbia Egyesült Régiói, a Szerbiai Szocialista Párt és a Szerb Radikális Párt. Az elnöki és a parlamenti választásokra vonatkozó jelentést minden párt benyújtotta, a tartományi választásokkal kapcsolatosat ez ideig csak a Szerbia Egyesült Régiói, a helyhatósági választásokra vonatkozót pedig a Liberális Demokrata Párt, illetve Fordulat nem nyújtotta be. Most a beérkezett jelentések elemzése folyik, továbbá a formális hiányosságok elhárítása, csak azt követően lehet hozzákezdeni az ellenőrzéshez, amely, mondta el Marković asszony, hónapokat vesz igénybe, tekintettel arra, hogy több mint ezer jelentés érkezett be. Össze kell vetni ugyanis a pártok által benyújtott költségjelentést azokkal az adatokkal, amelyeket az ügynökség munkatársai a terepen gyűjtöttek be. Marković asszony szerint az első benyomás az, hogy a jelentések elég jók, az esetleges hiányosságokról pedig csak a költségek részletes ellenőrzése után lehet szólni.

A bevételek szerkezetét tekintve elmondható, hogy azok az eszközök dominálnak, amelyeket a pártok az államkasszából kaptak, és kevésbé vannak jelen a kölcsönök, amit az igazgató asszony kedvező jelnek tekint. A politikai pártoknak ez év április 15-éig a pénzügyi jelentést is be kellett nyújtaniuk. Mintegy harminc párt ennek a kötelezettségnek nem tett idejében eleget, tízegynéhány pedig egyáltalán nem nyújtotta be, ezért az ügynökség óvintézkedéseket tett. Ha a pártok ezekre sem reagálnak, akkor az ügynökség szabálysértési bejelentést tesz ellenük.

Arra az újságírói kérdésre válaszolva, hogy vitatható-e a POLITIKA napilap részvényei egy részének megvétele, Marković asszony azzal válaszolt, hogy a rendelkezésre álló értesülések alapján nincs helye az ügynökség reagálásának. A korrupció elleni küzdelem újabb stratégiájának alkalmazását bejelentve Marković asszony kiemelte, hogy további törvények megalkotására van szükség, többek között a rendellenességeket bejelentők védelmére vonatkozóéra.