Ivanovic: A Nemzetközi ’Ötös’ visszavonul, mert Koszovón nincs előrehaladás

Pon, 07/02/2012 - 18:40 -- MRS
i

A Ne,mzetközi igazgatási Csoport döntése, hogy befjezi Koszovó önálóságának felülvizsgálását, nem a koszovói intézmények előrehaladásának reális eredménye, hanem a nemzetközi ’ötök’ visszavonulását jelenti – mondta Nemzetközi rádiónknak oliver Ivanovic a koszovó és Metóhiával foglalkozó minisztérium államtitkára. Vele Ivana Subasic beszélgetett.

Ivanovic azon a véleményen van, hogy az önálóság ellenőrzésének befejezése téves tényállás megállapításán alapszik, mert mint mondja, koszovó nem is önáló, s a prishtinai intézmények sem képesek irányítani a helyzetet a terepen. Itt arról van szó, hogy a Nemzetközi Igazgatási Csoport aggódik a terepen lévő helyzet alakulása miatt, mindnekelőtt azért a veszélyért, hogy szociális problémák miatt, de más megoldatlan politikai helyzetek miatt is, ne robbanjanak ki a dolgok. ’Ebből az okból először azt szögezték le, hogy a helyzet jó, ami alapul szolgált nekik ahhoz, hogy elhadják Koszovó és Metóhiát. elvárásaik nem teljesültek, további ottmaradásuk azt jelentené, hogy osszák a felelőséget mindazért, ami Koszovón történhet. ezek szerint, ők a szó szoros értelmében, menekülnek a tartományból, mert tudatában vannak annak, hogy nagyobb előrehaladásra nem került sor, s belátható időn belül nem is lesz. Politikai értelemben ez negatív mindenki számára, aki valamilyen küldetésben van, tehát a nemzetközi igazgatási Csopőort és Nemzetközi civil Iroda számára is – mondja Ivanovic. Véleménye szerint, a visszavonulásnak nem lesz közvetlen befolyása a koszovói kérdések megoldására, illetve a Belgrád és Prishtina közötti párbeszédre. Először is azért, mert Belgrád nem fogadta el a Nemzetközi civil Irodát, s mert az nem volt bekapcsolva a dialógusba 2010 és 2011 folyamán. Azonba, mondja ivanovic, gyakorlati értelemben segíthet nekünk, mert az EU és Amerika képviselőivel erős mehanizmust képezett a koszovói kormány munkájáhopz, melynek nem volt világos képe arról, mit kell tennie. A Nemzetközi Igazgatási csoport mégis egyfajta eszköz volt a koszovói kormány nyomására, akkor amikor az megpróbált olyan valamit tenni, amely nem volt az európai mércék szerint’ .- szögezte le oliver Ivanovic államtitkár.