A koalíciós megállapodás közelében

Uto, 07/03/2012 - 19:37 -- MRS
d

A szocialisták, a Szerb Haladó Párt és a Szerbiai Egyesült Régiók hamarosan elérik a koalíciós megállapodást, melyet valamennyi fél aláírt – jelentette ki Ivica Dacic kormányalakító. A Szerbiai Egyesült Régiók képviselőivel folytatott megbeszélése után elmondta, hogy a következő héten megválasztják a parlament elnökét és az alelnököket, utána pedig megalakul a kormány.

Dacic emlékeztetett arra, hogy mint kormányalakító, megbeszélést folytatott a Szerb Haladó Párttal, s utána teljesen világossá vált, hogy a többség létezése politikai realitás, melyet a kormány megalakításába kell önteni. A Szerbiai Szocialista Párt vezetője kijelentette: biztosan nem adja vissza mandátumát csak azért, mert valaki nagy koalícióról álmodozik.

Válaszolva a kérdésre: számít-e arra, hogy Filip Riker az amerikai államtitkár segédjének helyettese közli Amerika álláspontját, hogy kormányfőnek nem kívánatos, Dacic kiemelte, hogy véleménye szerint, az amerikai kormány nem akar beavatkozni a szerb kormány megalakításába. Az Amerikai Egyesült Államok Szerbia egyik kulcsfontosságú partnere, a két ország viszonyának fejlesztésén dolgoznak, amit mint belügyminiszter is megerősíthet.

A kormányalakító hozzátette, hogy a jövőbeni kormány alkalmaz majd minden megállapodást, melyet előzőleg Prishtinával kötött az eddigi kormány, s hogy a térség békéjének és biztonságának a tényezője lesz. Ezzel egyetértett Mladjan Dinkic a Szerbiai Egyesült Régiók vezetője is.
A megbeszélésen jelen volt még Zarko Obradovic a Szerbiai Szocialista Párt alelnöke, Verica Kalanovic a Szerbiai Egyesült Régiók alelnöke, valamint elnökségének tagjai: Suzana Grubjesic, Veroljub Stevanovic és Bosko Nicic.