Az egyik legjelentősebb szerb festő, Sava Šumanović (1896 – 1942), tragikus körülmények között bekövetkezett halálának 7o. évfordulója alkalmából a belgrádi Szerb Hadseregotthon Galériájában megnyílt a „Poslednja decenija”(Utolsó évtized) c. képkiállítás. A kiállítás kísérőprogramjának a „ Sava Šumanović – személyes, családi, nemzeti” címet adták, amely a művészről és hozzátartozóiról készült fényképeket és a rájuk vonatkozó dokumentumokat öleli fel, és művészi életének, alkotómunkájának és környezetének kevésbé ismert részleteit öleli fel. A kiállítás szerzői Vesna Burojević i Ljubica Jukić.
A kiállítás azokat az alkotásokat öleli fel, amelyek Šumanović alkotótevékenységének utolsó, 1931 és 1942 közötti, šidi szakaszában készültek, mondta el Ljubica Jukić. Tíz éves, amikor elhagyja a szülői házat és a zimonyi gimnáziumba kezd járni. Tudásszomja később Zágrábba, majd Párizsba vezérli. 192O-as, első párizsi tartózkodása során elfogadta a modern képzőművészeti áramlatokat és a szerb konstruktivizmus legjelentősebb képviselőjévé vált, emeli ki Jukić asszony. Második párizsi tartózkodása során, 1925 és 1928 között, a legtekintélyesebb francia kritikusok elismerését vívta ki magának. „ Akkoriban a befolyásos párizsi körök elismerésében részesülni azt jelentette, hogy kivételes tehetségről van szó”, írta Milan Kašanin művészetkritikus.
Életének utolsó 12 évét Sava Šumanović a vajdasági Šiden töltötte, folytatta Ljubica Jukić, hozzáfűzve, hogy a művész ebben a periódusban több mint 3oo képet festett. Az utolsó évtized témái között a tájkép dominál, másik kedvenc téma pedig az akt, elemi ki a kiállítás szerzője. Elmondja továbbá, hogy míg más művészek az egzotikus tájakon kerestek ihletet, Sava Šiden találta meg, amit áhított. Egy évtizedes munkássága a szerémségi táj egyfajta krónikájának is nevezhető. A Šiden készült első tájképeket a művész 1932 és 1933 között festette. Már ezekből kitűnik, hogy mennyire dominánssá váltak számára a színek, mondja Jukić asszony, elmagyarázva, hogy a művész ezekre a képekre festőkéssel vitte fel vastag rétegben a festéket. Leginkább a tavasz és az ősz ihlette meg, valószínűleg pazar színeivel. Habár ez még csak egy poétika kialakulásának kezdete volt, az ebben az időben készült képeinek néhányát legjobb alkotásai között tartjuk számon. Ekkor festette a „Šidski sokaci“, „Proleće u šidskim baštama“... c. képeket.
Jukić asszony továbbá rámutat, hogy a fény Sava Šumanović alkotásainak fontos összetevője, valamint, hogy a művész „legnagyobb fényfestőnk”. „A fehér virággal teli gyümölcsfákat gyakran úgy festette meg, mintha felhőként lebegnének az égen, és elmosódna a közöttük és az ég közötti határvonal. A lombokon átszűrődő fény terjed, fehérré, Šumanovićévá válik”, írja le igen festőien Jukić asszony a művészi eljárást. Elmondja továbbá, hogy a művész képein gyakran jelennek meg az utak. Az ilyen képekkel a művésznek sikerül a nézőt a kép részévé, egyúttal pedig a művészet világának részévé tennie.
A „Poslednja decenija” c. kiállítás látogatói megtekinthetik a művész „Šidijanke“ (Šidi nők) c. ciklusának vásznait – aktok a természet ölén. Ljubica Jukić rámutat, hogy ennek a ciklusnak az áttekintéséhez nélkülözhetetlen rámutatni néhány tényezőre. Šidi tartózkodásának első öt évében a művésznek nem sikerült aktmodellt találnia. Később sikerült találnia egyet. Šumanović a ciklust egyaktos képekkel nyitotta meg, folyamatosan növelve méretüket, egyúttal pedig az aktok számát is, ami arra utal, hogy a művész a ciklus teljes víziójával rendelkezett, mutat rá beszélgetőpartnerünk. A legnagyobb képméret 25o x 19o, és ezeken öt vagy hét akt látható. A ciklust 1939-ben mutatták be egy belgrádi kiállításon.
Amikor 1941 áprilisában Šid a Független Horvát Állam fennhatósága alá kerül, a művész többé ugyan nem írja alá vásznait, ám továbbra is fest. Legjobb műveinek némelyike éppen ezekben a háborús időkben született, mutat rá a kiállítás szerzője. 1942. augusztus 28-án, Sava Šumanovićot, 15o más šidi szerbbel együtt, az usztasák reggel hatkor letartóztatták és Sremska Mitrovicára hurcolták. Mindannyiukat megkínozták, majd pedig főbe lőtték és közös tömegsírba temették. A művész csaknem az utolsó pillanatig festett, hiszen mikor letartóztatták, a festőállványon a „Beračice“ címet viselő befejezett kép