Az užicei Ero Polgárok Egyesületének szervezésében augusztus 20-a és 25-e között kerül megrendezésre a gyermekek IV. nemzetközi népzenei fesztiválja, amelyet a Tükrösszív név alatt tartanak meg. Užicén kívül a fesztivál Szerbia több más városában, valamint a szomszédos, bosznai-hercegovinai Višegradban is megrendezésre kerül – közölték az újságírókkal a sajtótájékoztatón. Jelena Gligorić jelentése.
Négy év fennállás, négyszer több résztvevő - ez a fesztivál igen egyszerű statisztikája. A rendezvényre, amelynek célja a kulturális, idegenforgalmi kapcsolatok kialakítása, a hagyományok kölcsönös megismerése, valamint a világ ifjúsága közötti barátság bővítése, idén hazánkból és külföldről összesen 800 tanuló, illetve 21 néptánccsoport jelentkezett. Gordana Paunović, a szervező bizottság tagja szerint, augusztus 20-ától 25-éig spanyolországi, magyarországi, törökországi, görögországi, fehéroroszországi, kanadai és boszniai Szerb Köztársaságbeli vendégeik lesznek. A fesztivál támogatói között van Emir Kusturica hírneves rendező, az UNICEF jószolgálati nagykövete.
„Védnöksége alatt tükrösszív-árusítási humanitárius akcióra kerül sor, amelynek bevételét a višegradi gyermek- és ifjúságvédelmi intézetnek szánták”.
A gyermekek népzenei fesztiválja először kerül egyidejűleg megrendezésre Užicében, a Zlatiboron, a Mokra Gorán, Nova Varošban, Kosjerićben, Bajina Baštában. Nemzetközivé pedig azzal vált, hogy az egyik vendéglátó város Višegrad, amely arról híres, hogy Ivo Andrić jugoszláv Nobel-díjas író városa volt. A szemle ideje alatt testvérközségi protokoll aláírására kerül sor a szerbiai Čajetina község és a lengyel Zakopane között.
A zene és tánc mellett ennek a rendezvénynek számos, igen gazdag kísérőprogramja van, emeli ki Ivana Cvetković, a szervezők egyike. Keretében többek között három kiállítás is nyílik.
„Egyik a résztvevő országok népviseletét mutatja be. A másikon a korábbi szemléken készült fényképeket láthatja a közönség. A harmadik pedig a kovačicai naiv festők műveit mutatja be.
